Mediáció - Megoldás a sorok között

Cikkeim, publikációim a párkapcsolati, válási és egyéb családi mediáció témaköréhez kapcsolódnak, így fontosak és hasznosak lehetnek az Ön számára.

A felhozott példák és megoldások a gyakorlati munkám során tapasztaltak alapján íródtak. Mediátorként arra bátorítom Önt, hogy keressen meg problémáival, így minél hamarabb, a lehető legoptimálisabb feltételek mellett, közösen tudjuk megoldani a helyzetet.

Mi a mediáció?

A mediáció magyar jelentése: közvetítés, ami jól mutatja ennek a konfliktuskezelési módszernek a lényegét.

A mediáció során a résztvevő felek között egy semleges harmadik közvetít, vagyis a mediátor segíti a kommunikációt, rámutat a játszmákra, és a tisztánlátás, és a megoldás irányába tereli a feleket.  A mediátor feladata az, hogy olyan egyezség jöjjön létre a résztvevők között, amit közös akarattal, mindkettőjük beleegyezésével hoznak meg. Ez azért fontos, mert a látszat megegyezések, illetve a másik kedvéért hozott döntések nem tarthatók be hosszútávon.  A mediáciióban hozott megegyezésekkel elkerülhetőek vagy lerövidíthetők a bírósági perek. A mediáció titkos.

A mediáció szó a latin mediare szóból származik, amelynek jelentése középen állni, közvetíteni, egyeztetni, közbenjárni, békéltetni.

A mediáció fajtái

  • Párkapcsolati mediáció: egy megromlott párkapcsolatnak többféle kimenete lehet, ebben segít  jó döntést hozni a párkapcsolati mediáció.
  • Válási mediáció: ide tartozik a válást érintő összes kérdésben való megegyezés, úgy, mint gyermek elhelyezés, kapcsolattartás, lakáshasználat vagyonmegosztás körüli kérdések tisztázása, ingóságok megosztása.
  • A mediáció érzelmileg is segít feldolgozni a válást. Lerövidíti a bírósági procedúrát.
  • Családi mediáció: szülő – kamasz, anyós/nagymama – fiatal pár között feszültségek feloldása
  • Gazdasági mediáció