Válási Mediáció
Amikor menthetetlen egy házasság, és a felek nyitottak a kulturált, békés válásra, a válási mediáció a megoldás számukra. Felelős felnőttként, és szülőként olyan válás mellett döntenek, amelyik nem teszi tönkre érzelmileg és anyagilag a másik felet.
Nem törvényszerű, hogy gyűlölködve, bosszúszomjasan történjen az elválás, megmaradhat a normális emberi kapcsolat a felek között.
Egy válás kimeríti az érzelmi tartalékainkat. Tapasztalatom szerint a feleket annyira átitatják az érzelmek, hogy sokszor képtelenek racionális döntésekre, gyengék az érdekeik képviseletében. A bíróságokon zajló válópereknél az egyik fél szinte mindig vesztesként kerül ki a perből, aminek logikus lélektani következménye, hogy később ott „tart be” a másiknak, ahol csak tud. Ha ez a gyerekfelügyelet, és a láthatás kárára megy, jóvátehetetlen károkat okoznak a gyermeküknek. Ennek megértetése alapvető. A gyerekek érdekeit, szempontjait maximálisan figyelembe véve, őket nem bosszúállásra eszközként felhasználni, a legfontosabb dolog.
Válás esetén mindenképp sérülnek a felek, de nem mindegy mennyire. Próbáljuk ezt a minimumra csökkenteni, és a felszabaduló energiákat a jövő felé fordítani. A mediáció során az addigi értékek felidézésével és megőrzésével egész más fénybe kerül a kapcsolat.
A mediáció segít az érzelmi veszteségek feldolgozásában, tanulságokkal szolgál, hogy a későbbi kapcsolatokban a felek ne kövessék el ugyanazokat a hibákat.
A mediációs tárgyalásokon a felek teljes titoktartás mellett rendezhetik vagyoni ügyeiket, megegyeznek a gyermekek elhelyezésében, a jövőbeni kapcsolattartásban.
Válási mediációval elkerülhető , hogy a bíróságon kínos kérdésekkel szembesüljenek a felek. Nem kell "kiteregetni a szennyest", megalázni a másik felet. A bontóper max. két tárgyaláson megtörténik.
A válási mediáció egyéni beszélgetésekkel kezdődik, majd egy közös mediációs üléssel zárul, ahol elkészítjük a Mediációs Megállapodást, amely tartalmazza a felek megállapodását az összes érintett kérdésről.


